Hétvégére megérkezik a kellemes, kora nyárias időjárás

A hideg, csapadékos időjárás lassan a véghez közelít. A hét második felében fokozatos javulás kezdődik, és a hétvégére már igazán kellemes, kora nyárias hangulatú idő köszönt be.

Csütörtökön

a hajnali 5-10 fokról délutánra 15-20 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Ugyan még a felhők lesznek túlsúlyban, de már csak elszórtan fordulhat elő eső vagy zápor, és az is jóval kisebb mennyiségben, mint a korábbi napokban.

Pénteken

a felhős időszakok mellett már több órára kisüthet a Nap, és csak néhol alakulhat ki egy-egy zápor. Reggel 5-10, délután pedig már kellemes, 20 fok körüli hőmérséklet várható.

Hétvégén

további felmelegedés valószínű: szombaton 20-25, vasárnap 22-27 fok közötti kora nyárias maximumokban bízhatunk. A több órás napsütés mellett szombaton kevesebb, vasárnap több gomolyfelhő jelenhet meg az égen, amelyből nagyobb eséllyel vasárnap délutántól fordulhatnak elő elszórtan nyárias záporok, zivatarok.