Kedden érkezik a markáns hidegfront – a hét közepétől frissebb, mérsékelten meleg időjárás lesz

Hétfőn tetőzik a kánikula, majd kedden egy markánsabb hidegfront vonul át felettünk, amely mögött a korábbiaknál 10 fokkal hidegebb légtömegek árasztják el térségünket.

Hétfőn

a sok napsütés és a fölénk áramló afrikai eredetű légtömegek hatására 33-39 fok közötti forróságra számíthatunk. Csapadék az esti órákig nem várható, majd a késő esti-éjszakai órákban északnyugaton már felhősödés kezdődik, és zivatarok is kialakulhatnak.

Kedden

hajnalban északnyugat felől még csak a Dunántúlon, majd napközben fokozatosan egyre többfelé kell záporokra, zivatarokra, néhol heves zivatarokra, felhőszakadásra készülni, miközben a szél fokozatosan északnyugatira fordul. A front érkezése előtt a középső-, valamint keleti megyékben még fülledt, gyorsan melegedő idő várható. A maximum hőmérséklet 24-36 fok között alakulhat. Északnyugaton az alacsonyabb, délkelet felé a növekvő értékekkel.

Szerdán

hajnalban sokfelé várható eső, zápor, zivatar, majd napközben már nyugat felől fokozatosan csökken, felszakadozik a zárt felhőtakaró, és a Dunántúlon több órára kisüthet a Nap. Az élénk-erős északnyugati széllel országszerte 20-27 fok közé mérséklődik a nappali felmelegedés.

Csütörtökön és pénteken

kifejezetten friss (10-17 fok közötti) éjszakákra és mérsékelten meleg, kellemes, 25-27 fok körüli délutánokra számíthatunk. Eleinte a napsütés lesz túlsúlyban, majd pénteken a nap második felében egy újabb, ezúttal gyenge hidegfront közelít felénk, így ekkor ismét növekszik a felhőzet mennyisége és a csapadék valószínűsége.

A hétvégén

előreláthatólag a gyenge hidegfront elhagyja térségünket. Kezdetben még több felhő lehet felettünk, és szórványosan előfordulhat kisebb csapadék, majd fokozatosan javuló, melegedő, egyre naposabb időjárásra van kilátás. Szombaton 26-27, vasárnap már 28-30 fok köré erősödhet a nappali felmelegedés.