Hétvégén főként nyugaton várható kisebb havazás, havaseső

Szombaton

Az ország nagy részén folytatódik borongós, párás, többfelé ködös idő 0 fok körüli maximumokkal. A délutáni órákban aztán a Dunántúl nyugati felét egy gyengülő csapadékzóna éri el, amelyből ott kisebb havazásra, havasesőre kell készülni, de maximum 1-2 cm-es hótakaró alakulhat ki.

Vasárnap

már a Dunántúl keleti felére, illetve a középső megyékbe is jut valamennyi a fokozatosan gyengülő csapadékból, így ekkor már ezeken a tájakon is számíthatunk elszórtan gyenge hóesésre, havasesőre, sőt néhol esőre is. A megélénkülő északnyugati szél hatására pedig egyre nagyobb területen szűnik meg a párásság. Reggel -1,-6, délután -1,+4 fok között alakul a hőmérséklet.

A jövő héten

továbbra is a felhők lesznek túlsúlyban, de már több órás napsütésben is bízhatunk, tisztább lesz a légkör, és csak kis területen valószínű ködfoltok kialakulása. A fagyos éjszakákat általában +3,+4 fok közeli nappalok követik majd. A hónap végére várt erősebb lehűlés valószínűsége térségünkben egyelőre csökken. A hét közepén ugyan megérkezik az a hidegfront, amely komolyabb lehűlést hozhatna magával, de a front mögött lezúduló sarkvidéki eredetű hideg légtömegek jelentős része tőlünk keletre haladhat el, így a mostani kilátások alapján csupán pár fokos lehűlésre, illetve néhol előforduló hózáporokra van esély.