A jövő héten nagyon erős lehűlés jöhet

Egyre valószínűbb, hogy az előttünk álló egy hetes időszakban egy komolyabb lehűlés éri majd el Európa középső területeit. Észak-Európában nagyobb mennyiségű sarkvidéki eredetű, hideg légtömegek halmozódtak fel, amelyek a jövő hét elején erős, gyakran viharos északi szél kíséretében dél felé indulnak, és egyre nagyobb területet áraszthatnak el.

Az első hidegfront várhatóan Húsvét vasárnap vonul át felettünk a nap első felében. Útját erős lökésekkel kísért északnyugati szél, elszórt záporok kísérik majd, főleg a nap első felében. A front mögött vasárnap már kissé hűvösebb lesz a korábbiaknál, 14 fok körül alakulnak majd a a maximumok, de ez még megközelíti az április közepének megfelelő értékeket. Igaz, az erős szél miatt a hőérzet ennél alacsonyabb lehet.

Hétfőn inkább a nap első felében van esély kevés napsütésre, majd nyugat felől fokozatosan beborul az ég, és az esti óráktól egyre többfelé ered el az eső. Továbbra is 13-14 fok körül alakulnak a maximumok.

Keddtől-csütörtökig észak felől több hullámban hideg, sarkvidéki eredetű levegő zúdulhat térségünkbe. Gyakran borongós, szeles, több alakalommal is csapadékos, kellemetlen időjárás alakulhat ki. (A hegyekben akár havaseső, havazás sem kizárt.)

A jövő heti lehűlés most már nagy (kb. 75%-os) valószínűséggel bekövetkezik. A lehűlés mértéke ugyanakkor még tartogat némi bizonytalanságot. A következő napokban egyre pontosabban látszik majd, hogy a hideg levegő mely területeket érinti leginkább.