Lassan visszatér a tavasz – pénteken már márciusi idő lesz

Az áprilisi tél után péntektől melegedés várható, a mainál 5-6 fokkal enyhébb levegő érkezik fölénk, de még így is hidegebb lesz az ilyenkor szokásosnál. Jelentősebb felmelegedés majd a jövő héten jöhet.

Előtte azonban péntek hajnalban sajnos még károkat okozhat a fagy, ugyanis az ország nagy részén -3,+2 fok közé süllyed a hőmérséklet, sőt az északi megyékben akár ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Pénteken napközben a felhős időszakok mellett már több órára kisüt a Nap, és általában 10-12 fok körüli, márciusnak megfelelő hőmérsékletekre van kilátás. Eső, illetve havazás már nem lesz, viszont a szél továbbra is erős marad.

Szombaton eleinte még lehet kevés napsütés, majd egy újabb hidegfront hatására ismét beborul az ég és elszórtan alakulnak ki záporok. A front előtt még 13-14 fok köré melegszik a levegő, de vasárnapra pár fokkal ismét visszaesik a hőmérséklet, ekkor 11 fok körüli maximum hőmérséklet valószínű felhőátvonulásokkal, erős széllel, elszórt záporokkal. (A hétvégén éjszakánként helyenként továbbra is van esély gyenge fagyra!)

A jövő hét elején fokozatos felmelegedés következik, a hőmérsékletek végre elérhetik az április végén szokásos 15-20 fok közötti tartományt. Zavartalan napsütés ekkor sem valószínű, sőt 25-26-a körül, újhold előtt, tőlünk nyugatra ismét egy erősebb ciklon fejlődhet ki, amelynek felhő- és csapadékzónája egyre inkább hatással lehet majd a mi időjárásunkra is.