Szombaton délután eleinte még többfelé, majd egyre inkább már csak az ország keleti kétharmadán fordulnak elő záporok, zivatarok, helyenként kiadós csapadék is hullhat. 18-24 fok között alakul a hőmérséklet. Az esti, éjszakai órákban fokozatosan megszűnik a csapadék, és csökken a felhőzet.
Vasárnap szárazabb levegő lesz felettünk, így a napos időszakokat ritkábban zavarják gomolyfelhők. Ezekből a felhőkből már csak elszórtan (főleg a Dunántúlon) számíthatunk záporokra, jóval kisebb számban és kisebb területen, mint szombaton. Délután 20-25 fok közötti kellemes meleg várható.
Hétfőn és kedden a napsütés mellett még gyakori lesz a gomolyfelhősödés, és elszórtan előfordulnak további záporok, zivatarok, miközben továbbra is a 22-23 fok körüli maximumok lesznek jellemzőek.
A hét közepén egy kis ízelítő a napsütéses koranyárból
Szerdától-péntekig már sok napsütésre, kevés felhőre, és egyre melegebb, száraz időre van kilátás. Egy kis ízelítőt kaphatunk a korai nyárból: egyre többfelé éri el a hőmérséklet a 25 fokot.