Az előrejelzésben nincs változás: a következő napokban dél felől megérkezik a jelentős enyhülés. A jövő hét elején ugyan ismét visszaesik a hőmérséklet, de az igazi téli időjárás valószínűleg egy jó darabig nem tér vissza.
Szombaton
már fagymentes (+1,+6 fok) lesz a reggel, délutánra pedig az erős délies széllel +10,+16 fok közé melegszik a levegő. Északkeleten lehet pár fokkal hűvösebb ennél. A sok felhő mellett csak időnként bújhat elő a Nap. Eleinte csak néhol, este a nyugati megyékben már többfelé eshet az eső.
Vasárnap
nyugat felől egyre többfelé ered el az eső, kevés napsütés csak keleten lehet. Reggel +3,+8, délután továbbra is +10,+15 fok közötti tavaszias enyheség várható.
Hétfőtől – szerdáig
újból próbálkozik a tél: +6, majd +4 fok köré mérséklődhet a nappali felmelegedés mértéke, és néhol gyenge éjszakai fagy sem kizárt. Ez azonban még mindig enyhébb a február elején elvárhatónál. Szórványosan továbbra is előfordulhat csapadék, ami a hegyekben, valamint északon-északnyugaton időnként havaseső/hó formájában hullhat.
A jövő hét második felében
előreláthatólag újból enyhülés valószínű. Ha nem is olyan erős, mint a mostani hétvégén, de épp elég lesz ahhoz, hogy inkább késő télies/kora tavaszias hangulatú legyen az időjárásunk.