A tél szerelmeseinek jó hír, hogy még mindig van esély hideg, havas napokra az idei téli szezonban. De lássuk, hogy mikor, és egyáltalán mennyi esély van erre.
Február 11-17: egy kissé téliesebb idő is lehet
a kora tavaszias hétvége után hétfőre egy hidegfront hoz többfelé esőt és lehűlést. A front mögött kedden és a hét közepén hűvösebb, téliesebb jellegű időjárás valószínű. A télies hangulathoz a szórványosan előforduló hózáporok is hozzájárulnak majd. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy kemény hidegre minimális az esély. A maximum hőmérséklet a február első felének megfelelő, +5 fok közelében alakulhat, éjszakánként pedig gyenge fagyok várhatóak.
Február utolsó harmadában még visszaköszönhet az igazi tél
Február leghidegebb napjait inkább a hónap utolsó harmadában érdemes várni. A február 19-ei holdtölte környékén, illetve az azt követő időszakban olyan bolygóállások lesznek, amelyek az átlagosnál hidegebb és csapadékos időjárást eredményezhetnek. Ez még nem jelenti azt, hogy huzamosabb ideig kemény hideg várható. Egyelőre annyi látszik, hogy ebben a periódusban észak felől sarkvidéki eredetű levegő zúdulhat Európára, amely hazánkat is elérheti. Ekkor tehát legalább néhány napra az átlagosnál hidegebb, hamisítatlan télies idő alakulhat ki, és havazás is előfordulhat. Mindemellett ugyanakkor a hónap végére már enyhülésre utaló jelzések látszanak.
Természetesen ilyen időtávban ez nem 100%-közeli prognózis, de érdemes kalkulálni azzal, hogy a téli időjárás visszatér még, hiszen több jelzés is erre utal. Sőt, a március is tartogat meglepetéseket. Ez utóbbiról részletek később.