A hétfői hidegfront mögött a hét első felében még az ilyenkor szokásosnak megfelelő februári időjárás várható, majd a hét második felében már csendes, enyhe, egyre inkább kora tavaszias hangulatú idő valószínű.
Kedden
hajnalban 0, délután +4,+5 fok közelében alakul a hőmérséklet, de az erős északnyugati szél miatt ennél hűvösebbet érezhetünk majd. A néhány órás napsütés mellett gyakran megnövekszik a felhőzet, amelyből elszórtan alakulhatnak ki záporok, hózáporok.
Szerdán
fagyosan (0,-6 fok) indul a Nap, délután viszont továbbra is +5 fok közeli értékeket mérhetünk. Nyugaton sok felhő boríthatja az eget, és itt fordulhat elő elszórtan gyenge vegyes halmazállapotú csapadék. Kelet felé haladva csökken a felhőzet mennyisége. Még mindig élénk, időnként erős szélre van kilátás.
Csütörtöktől – vasárnapig
eseménytelen, nyugodt, eleinte késő télies, majd egyre inkább kora tavaszias hangulatú időszak következik. Éjszakánként többfelé képződik majd pára, illetve köd, és az előző héthez hasonlóan elszórtan maradhatnak most is egész nap párás, ködfelhős, hűvösebb tájak. Az ország nagyobb hányadán ugyanakkor több órás napsütésre van kilátás. Éjszakánként 0 fok körül vagy kevéssel az alatt, délutánonként pedig eleinte +5,+10, a hétvégén már +7,+12 fok közötti hőmérséklet valószínű, de a borult körzetekben +5 fok alatt maradhatnak a maximumok.