Az előttünk álló hétvégén, illetve a jövő hét első napjaiban folytatódik az ilyenkor szokásosnál jóval melegebb idő, majd kedden egy markáns hidegfront éri el térségünket, így az időjárás gyorsan visszatér a normális kerékvágásba.
Szombaton
a hajnali 0,+5 fokról délutánra az ország nagy részén 10-17 fok közé melegszik a levegő, és a felhős időszakok mellett legalább néhány órára mindenhol kisüthet a Nap. Kivételt képez ez alól az ország északkeleti harmada, ahol több felhő boríthatja az eget, és „csak” 5-10 fok között tetőzhet a nappali felmelegedés.
Vasárnap és hétfőn
már több hullámban nedves levegő áramlik fölénk, így a gyakori felhősödésből mindkét napon számíthatunk esőkre, záporokra. Egyelőre még marad a tavasziasan meleg idő fagymentes éjszakákkal és 10-15 fok közötti nappalokkal.
Kedden
egy markáns hidegfront éri el térségünket, amelynek útját erős északnyugati szél, kiadós csapadék és 8-10 fokos lehűlés kíséri majd. A csapadék valószínűleg nagyrészt eső formájában hullik, de az érkező hideg levegő hatására a hegyekben, illetve az északi-északnyugati megyékben az esőt már havaseső, havazás is felválthatja.
A jövő hét közepén
szeles, hűvös, az átlagosnak megfelelő február eleji időre van kilátás fagyos éjszakákkal és +4 fok közeli nappalokkal. Az időnként megnövekvő felhőzetből néhol hózáporok alakulhatnak ki, de nem lehet kizárni, hogy a hét közepén az ország egy részén akár havazás is előfordul majd, ebben ugyanakkor még nagy a bizonytalanság.