Itt a friss kéthetes előrejelzés – bizonytalanul és akadozva érkezik a nyár

Az előttünk álló két hetes időszak első felében még kitart az átlagosnál hűvösebb, változékony időjárás, aztán fokozatos felmelegedés kezdődik, de egyelőre még bizonytalan, hogy tartósan meleg marad-e az idő.

Május 28 – június 1

A következő napokban továbbra is gyakran zavarják felhők a napsütést. Különösen pénteken és vasárnap kell nagyobb eséllyel többfelé esőkre, záporokra, zivatarokra készülni, de a többi nap is elszórt jelleggel bárhol kialakulhat csapadék. Marad a hűvös idő: éjszakánként 10, délutánonként jellemzően 20 fok közelében alakul a hőmérséklet, de a borongós, csapadékos időszakokban ennél hidegebb is lehet.

Június 2 – 11

Június 2-a után már lassú, fokozatos melegedés kezdődik, így néhány nap után elérheti a maximum hőmérséklet a nyár elejének megfelelő 25 fok körüli értéket, mindemellett pedig csökken a záporok, zivatarok esélye is. A felmelegedésnek azonban még korai felhőtlenül örülni, ugyanis erre az időszakra egyelőre a szokásosnál nagyobb a bizonytalanság. Egyrészt látszik arra utaló jelzés, hogy 4-5-e körül egy hidegfront máris megszakíthatja a melegedő tendenciát. Másrészt az is látszik, hogy ugyan 6-a után újabb hullámban és ezúttal már akár erősebb felmelegedés is érkezhet, de ezt beárnyékolja, hogy ebben a periódusban kiadósabb csapadékkal járó időjárási helyzet alakulhat ki Nyugat-Délnyugat-Európában, ami bizonytalan mértékben beleszólhat a mi időjárásunkba is. Hazánkban inkább a fülledt, meleg, záporokkal, zivatarokkal tarkított idő tűnik most valószínűnek.