Csak lassan közelíti az időjárás a nyarat és egész héten változékony marad

Június első hetében is marad a változékony, gyakran szeles, záporokkal tarkított időjárás. Lassanként ugyan emelkedik a hőmérséklet, és csütörtökre már elérjük az ilyenkor szokásos értékeket, de egy újabb hidegfront máris belerondít a képbe.

Kedden és szerdán

szeles, változékony időre van kilátás. Ismét többször zavarják felhős időszakok a napsütést és szórványosan számíthatunk záporokra, zivatarokra. Éjszakánként általában 7-13, míg délutánonként 18-23 fok között alakul a hőmérséklet, azonban kedden különösen északkeleten, ahol tartósan felhős marad az ég, ennél hidegebb is lehet.

Csütörtökön

délnyugatira forduló széllel már 22-27 fok közé melegszik a levegő, ami megfelel a június első felében szokásosnak. Tartósan zavartalan napsütésben azonban ekkor sem bízhatunk, de kisebb eséllyel és kevesebb helyen alakulhatnak ki záporok.

Pénteken

nyugat felől egy hidegfront éri el térségünket, így ekkor újra gyakori felhősödésre és egyre többfelé esőkre, záporokra, zivatarokra érdemes készülni, lokálisan akár nagyobb mennyiségben is. Keleten még 25 fok körül, míg nyugaton már kevéssel 20 fok alatt alakulhat a maximum hőmérséklet.

Hétvégén

előreláthatólag a napsütés mellett erős gomolyfelhő-képződésre, szórványos záporokra, zivatarokra van kilátás. Éjszakánként 10-15, délutánonként pedig 20-27 fok közötti hőmérséklet valószínű.