Augusztus első felében már komolyabb hőség is érkezhet

Ahogy a csillagászati nyár kezdetén megjelent cikkünkben írtuk, az idei nyárra leginkább a változékonyság és a gyakori frontátvonulás lesz a jellemző, ami eddig be is jött. Emellett azonban arról is szóltunk, hogy a hőség sem marad el és augusztus első harmadában már akár melegrekordok is dőlhetnek majd. Egyelőre még mindig úgy látszik, hogy a hónap első felében megérkezhet a komolyabb felmelegedés. Részletek az alábbiakban.

Július 31 – augusztus 5

Július utolsó, valamint augusztus első napjaiban folytatódik a hamisítatlan nyaralóidő sok napsütéssel, amit csak helyenként frissíthet egy-egy nyárias zápor/zivatar. A nappali felmelegedés többnyire 30 fok közelében (északkeleten kevéssel az alatt, délnyugaton pedig néhány fokkal a felett) alakulhat. Augusztus 3-5-e között érheti el térségünket egy felfrissülést és csapadékot is okozó hidegfront, így a jövő hét elején átmenetileg hűvösebb idő valószínű nagyobb eséllyel kialakuló záporokkal, zivatarokkal. A lehűlés mértéke azonban még bizonytalan, arra is van esély, hogy csak néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.

Augusztus 6 – 10

Augusztus 6-10-e között délnyugat felől nagyobb mennyiségű forró, afrikai eredetű légtömeg indulhat el az északabbi szélességek irányába. Ebben a periódusban Európa egy részén minden bizonnyal a hőségről szólnak majd a híradások. Ez a forró légtömeg hazánk időjárásába is beleszólhat, így ezekben a napokban lehetőség nyílik arra, hogy Közép-Európában is 35 fok fölé kússzon a hőmérő higanyszála, sőt akár egy-egy napi melegrekord is benne van a pakliban, ami 40 fok közeli értékeket jelentene. Természetesen ez még nem 100%-os prognózis, de augusztus 5-e után a melegedő tendencia nagyon valószínű, arra pedig egyre nagyobb az esély, hogy ez melegedés kánikulába, akár erősebb kánikulába torkollik. A következő napokban egyre pontosabban körvonalazódik a felmelegedés mértéke és forró légtömeg pályája.