Hétvégére beköszönt az igazi ősz – erős lehűlés jön többfelé kiadós esővel

Már szinte biztos, hogy hétvégére megérkezik a korábban előrejelzett lehűlés, annak pedig egyre nagyobb a valószínűsége, hogy többfelé kiadós csapadék is hullik.

Pénteken

kezdetben még kisüthet néhány órára Nap, majd az érkező hidegfront hatására fokozatosan mindenhol beborul az ég, és délelőtt még csak a Dunántúlon, késő délutántól nyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, legkésőbb a keleti megyékben. A kezdetben délies szél fokozatosan északira fordul és megerősödik. A front előtt még 23-29 fok közé melegszik a levegő, azonban délutántól északnyugat felől csökken a hőmérséklet.

Szombaton

hajnalban és reggel sokfelé várható eső, zápor, néhol még zivatar, amelyből összességében az ország nagyobb hányadán jelentős mennyiségű csapadék gyűlhet össze. Napközben aztán nyugat felől egyre többfelé megszűnik a csapadék, időnként a Nap is kisüthet. Az erős északias széllel 14-19 fok közé mérséklődik a nappali felmelegedés.

Vasárnap

hűvös, szeles, őszies időre van kilátás reggel 6-11, délután 14-19 fok közötti hőmérséklettel. A kevés napsütés mellett sok felhő lesz az égen, de már csak néhol, főként keleten fordulhatnak elő záporok.

A jövő héten

kezdetben marad a hűvös idő, a hét első felében ismét nedvesebb légtömegek lesznek a közelünkben, így újra növekszik a csapadék esélye. A hét közepétől aztán fokozatosan melegebbre, szárazabbra fordul időjárásunk, egyre inkább a 20-25 fok közötti tartományba erősödhet a maximum hőmérséklet.