Hideg, gyakran esős hetünk lesz – sokfelé várható kiadós csapadék

Hétfőn

a borult égből összességében sokfelé kell ismétlődő esőre számítani, a nap első felében inkább a Dunántúlon, míg délutántól a középső megyékben lehet a csapadék súlypontja. A legkevesebb csapadék a keleti megyékben hullhat. A Dunántúlon az erős északnyugati szélben már csupán 8-10 fok körül, a Dunától keletre pedig 12-22 fok között alakul a maximum hőmérséklet, kelet felé haladva a magasabb értékekkel.

Kedden

újabb csapadékzóna érkezik, amelyből országszerte kiadós esőre van kilátás, miközben gyakran erős lesz az északnyugati szél. Reggel 8-10, délután 10-12 fok közelében mozoghat a hőmérő higanyszála, ami inkább november elejének megfelelő érték.

Szerdán

a kezdeti esős idő után napközben dél felől fokozatosan egyre nagyobb területen megszűnik a csapadék, és a felhős időszakok mellett már időnként a Nap is előbújhat. Reggel 2-8, délután 12-17 fok valószínű.

Csütörtöktől

újra nedvesebb légtömegek közelítik meg térségünket, így csütörtök-péntek környékén még legalább egy hullámban számíthatunk esőkre, záporokra. A jövő hétvégén – egyelőre nagy bizonytalanság mellett – emelkedésnek indulhat a hőmérséklet.