A következő napokban fokozatos lehűlés veszi kezdetét, és egyre valószínűbb, hogy a hónap középső harmada már javarészt hamisítatlan télies időben telik majd itt Közép-Európában.
Szerdán
egy újabb ciklon hatására eleinte a Dunántúlon, majd keleten-északkeleten számíthatunk többfelé csapadékra, amely zömében eső formájában hullik, de az északi-, valamint nyugati határhoz közel, illetve a magasabban fekvő tájakon havaseső, havazás is előfordul. Reggel -1,+5, délután +2,+7 fok közötti hőmérséklet várható.
Csütörtöktől – szombatig
fokozatos lehűlés következik: az éjszakák lassanként országszerte fagyossá válnak, a nappali felmelegedés pedig eleinte +4, majd +2 fok köré mérséklődik. Ezekben a napokban már többnyire száraz levegő lesz felettünk, így a változóan felhős ég mellett több órára kisüthet a Nap, és inkább csak pénteken van esély elszórtan kisebb havasesőre, hószállingózásra.
Január 10 – 20
Január középső harmadában már a hideg, télies időjárás dominálhat, legalábbis az időszak nagyobbik, első felében. Rendkívüli hidegre kicsi az esély, ugyanakkor az ilyenkor szokásosnak megfelelő kevéssel 0 fok feletti/ fagypont körüli maximumokra számíthatunk. Először január 10-11-e, majd 14-e környékén nyílik lehetőség arra, hogy előforduljon csapadék, amely az ország döntő részén már hó formájában hullhat. Január 18-a után aztán enyhülés valószínű.