Az enyhe, tavaszias idő után az előttünk álló napokban fokozatos lehűlés következik, így a hét elejére időjárásunk visszatér a normális, télies kerékvágásba.
Vasárnap
hajnalban 0,+5 fok közé süllyed a hőmérséklet, és eleinte több helyen várható eső, de az északi megyékben már havaseső, havazás sem kizárt. Napközben aztán kelet felé elhagyja térségünket a csapadékzóna, és a túlnyomóan felhős ég mellett időnként a Nap is előbújhat, a maximumok pedig +5,+10 fok között alakulnak. Este aztán dél felől ismét egyre nagyobb területen kezdődik csapadékhullás, kezdetben eső formájában, amit vasárnap éjjel már fokozatosan havaseső, majd havazás vált fel.
Hétfőn
hajnalban és reggel főként az ország keleti-délkeleti kétharmadán várható többfelé havazás, havaseső, majd délnyugat felől lassanként megszűnik a csapadék, felszakadozhat a felhőzet, de este délen újra eleredhet a hó. Reggel -3,+2, délután 0,+6 fok valószínű.
Kedden és szerdán
szárazabb, átlagos januári időre van kilátás: éjszakánként -4,-5, délutánonként +2,+3 fok körüli hőmérséklettel, de a derült, hófedte tájakon -10 fok körüli éjszakai fagyok sem kizártak.
Csütörtöktől
enyhülés valószínű, és ezzel együtt újra egyre többfelé várható csapadék, amely kezdetben hó, majd egyre inkább eső lesz. Ezt követően erősen változékony, gyakran csapadékos időszak következhet hullámzó hőmérsékletekkel. Január végén, illetve február elején összességében több helyen valószínű kiadós csapadék, de ennek halmazállapota térben is időben nagy bizonytalanságot mutat.