Szerdán egy újabb hidegfront vonul át térségünk felett, amely mögött északnyugat felől továbbra is hideg légtömegek áramlanak fölénk, így marad az átlagosnál hűvösebb időjárás.
Szerdán
hajnalban az érkező hidegfront hatására északnyugat felől ismét beborul az ég, és eleinte a Dunántúlon, napközben már máshol is számíthatunk elszórtan esőkre, záporokra, de ezúttal már többnyire kis mennyiségben. Délután aztán északnyugat felől már elkezd felszakadozni a felhőzet. Reggel 0,+8, délután 9-14 fok várható, azonban az élénk-erős északnyugati szél ronthat a hőérzeten.
Csütörtöktől – vasárnapig
marad az átlagosnál hűvösebb, inkább október végének megfelelő időjárás. Az éjszakák csípősek (-2,+6 fok) lesznek, a maximumok pedig többnyire 9-15 fok között alakulnak. Az északias irányú szél szombatig élénk lesz, csak utána mérséklődik a légmozgás. A napos időszakok melletti felhőátvonulásokból helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor.