Csütörtökön még enyhe idő lesz, aztán péntekre jelentős lehűlés jön

Csütörtökön

enyhe (7-14 fok) lesz a reggel, délutánra pedig az erős-viharos déli szélben 18-23 fok közé melegszik a levegő. A déli órákig még mindenhol számíthatunk néhány órás szűrt napsütésre, majd az érkező hidegfront hatására fokozatosan beborul az ég, és délutántól-estétől északnyugati irányból már egyre többfelé kell esőre, záporra, néhol akár zivatarra is számítani.

Pénteken

főként a nap első felében fordulhat elő több helyen, nagyobb valószínűséggel az ország déli-délnyugati felén eső, zápor, majd csökken a csapadékhajlam és északnyugat felől elkezd felszakadozni a felhőtakaró, de az ország nagy részén még a felhők lesznek túlsúlyban. A nyugatias irányúra forduló szél élénk lesz. A reggeli 7-12 fokról délutánra már csak 11-17 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a tartósan borongós legtovább csapadékos tájakon az alacsonyabb értékekkel.

Hétvégén

már szárazabb, hűvösebb légtömegek árasztják el térségünket, egyre inkább a napsütés veszi át a főszerepet, de eleinte délen, illetve északkeleten még gyakrabban van esély felhős időszakokra. Ezekből a felhőkből azonban már csak elvétve fordulhat elő egy-egy zápor, a hegyekben esetleg hózápor. Éjszakánként egyre nagyobb területen süllyed kevéssel 0 fok alá a hőmérséklet, sőt a fagyzugos területeken már -5 fok körüli fagyok sem kizártak. A nappali felmelegedés jellemzően 10-15 fok között, vagyis az ilyenkor szokásos közelében alakul majd.