Vasárnap délnyugat felől egyre többfelé eső
Vasárnap egy újabb mediterrán ciklon éri el térségünket, így déli-délnyugati irányból egyre többfelé kell esőre, záporra, néhol zivatarra számítani, amelynek mennyisége a Dunántúlon, valamint a középső országrészben nagy területen jelentős lehet. A csapadékzóna legkésőbb az északkeleti megyéket éri majd el, ahol délelőtt még a Nap is kisüthet, így ott 20 fok köré melegedhet a levegő. Az ország nagyobb részén inkább a 13-18 fok közötti csúcsérték lesz jellemző.
Hétfőtől – szerdáig újabb csapadék
A vasárnap érkezett csapadékzóna hétfőn fokozatosan kelet-északkelet felé vonul tovább és elhagyja térségünket, így ekkor egyre kevesebb helyen várható eső. Ezt követően aztán kedden máris egy újabb ciklon érheti el térségünket, amely egyre többfelé okozhat esőzést, és még szerdán a nap első felében is többfelé kell készülni esőre, záporra, zivatarra. Éjszakánként 10-12 fok körül, délutánonként viszont már kissé magasabban alakulnak a hőmérsékletek: a tartósan borongós, esős tájakon 16-20, míg a naposabb, területeken már 20-24 fok közötti értékek valószínűek.
A jövő hét második felében változás kezdődhet
A hét második felében előreláthatólag megmarad az időjárás változékony jellege, de melegedés valószínű, így egyre inkább kora nyárias, sőt a hétvégén már akár nyárias hőmérsékletek lehetnek jellemzőek. A fülledt, meleg időben pedig már inkább a záporos, zivataros csapadék válhat meghatározóvá a napos-gomolyfelhős időjárás mellett. A melegedő tendencia valószínűsége nagy, de annak mértéke még bizonytalan jelenleg.