Szombaton újra napsütéses strandidő
a pénteken érkezett gyenge, széteső hidegfront mögött szombaton már ismét túlnyomóan napos, derült idő várható. Reggel 11-19, délután 30-31 fok körüli hőmérsékletre van kilátás.
Vasárnap erősödő hőség
Vasárnap a nyugat felől közeledő következő hidegfront előtt újra egyre forróbb légtömegek érkeznek fölénk. A hajnal még viszonylag kellemesen frissítő (11-20 fok) lesz, délutánra azonban már ismét 31-38 fok közötti hőség várható élénkülő délnyugati szél mellett. A sok napsütést délutántól már több gomolyfelhő zavarja, amelyekből nyugaton már kipattanhat egy-egy zivatar.
A hét elején erősebb hidegfront lehűléssel
Hétfőn és kedden az érkező hullámzó hidegfront hatására fokozatosan északnyugatira fordul a szél, és mindkét nap számíthatunk nyugati irányból több helyen záporokra, zivatarokra. Végre az ország jelentősebb hányadán hullhat legalább mérhető csapadékmennyiség, de az aszály felszámolásához ez nem lesz elegendő. Hétfőn még csak nyugaton, keddre már országszerte 30 fok alá, jellemzően 22-28 fok közé mérséklődhet a nappali felmelegedés. A tartósan felhős, csapadákos tájakon kifejezetten hűvös időre van kilátás.
A hét közepén mérsékelten meleg, hőségmenetes idő
a front mögött a hét közepén mérsékelten meleg, kellemes, az átlagost alulról súroló maximumokra van kilátás 24-29 fok közötti értékekkel, valamint kifejezetten friss 7-16 fok közötti éjszakákkal. Ekkor már egyre inkább a napsütés kerül túlsúlyba és csökken a csapadékhajlam.
