Itt a friss kéthetes előrejelzés – kánikula a láthatáron

Az előttünk álló két hét már összességében az ilyenkor szokásosnál melegebb, nyárias időt tartogat. Egyelőre még van ugyan bizonytalanság, de jó eséllyel megérkezhetnek az első kánikulai napok is. Mindemellett azonban az időjárás változékony, időnként csapadékos jellege is megmaradhat.

Június 3 – 9

június első hetében egészen péntekig fülledt, meleg, nedves levegő lesz felettünk. A napos időszakokat erős gomolyfelhőképződés követi, amelyből szinte minden nap bárhol az országban kialakulhatnak nyárias záporok, zivatarok. Ezekből lokálisan kiadós mennyiségű csapadék is hullhat. A zivatarokkal érintett tájakon átmenetileg jelentősen felfrissülhet a levegő, míg a napos periódusokban, fülledt, meleg időre van kilátás. Hétvégén előreláthatólag csökken a zivatarhajlam, szárazabb légtömegek érkezhetnek.

Június 10 – 17

Június második hetében dél felől már forró, afrikai eredetű léghullámok áramlanak Dél-Európa fölé, amelyből jó eséllyel térségünkbe is jut valamennyi. Egyelőre még van bizonytalanság, de jelenleg egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy legalább néhány napra ízelítőt kapunk a 30 fok körüli, vagy kevéssel a feletti kánikulából. Tartósan száraz, felhőtlen időre ugyanakkor kicsi az esély. Átmeneti csapadékszünet után a hónap közepe felé közeledve ismét egyre jobban növekszik a záporok, zivatarok valószínűsége, és az időszak vége táján egy lehűlést hozó hidegfront közelítheti meg a Kárpát-medencét.