A hét második felében csapadékosra fordul az idő

Az áprilisban kezdődött változékony időszak tovább folytatódik. A következő napokban ismét sokfelé várható csapadék, a hét legvégén pedig lehűlés jöhet.

Kedden délnyugat felől egyre több felhő érkezik fölénk, és a Dunántúlon, illetve a középső országrészben már többfelé alakul ki eső, zápor, zivatar. Nyugaton 18, keleten 22 fok körül tetőzik a hőmérséklet.

Szerdán a néhány órás napsütés mellett többször megnövekszik a felhőzet. Elszórtan fordul elő zápor, zivatar. Délutánra 22 fok köré melegszik a levegő.

Csütörtöktől – vasárnapig gyakran beborul az ég, és sokfelé várható ismétlődő eső, zápor, zivatar. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Eleinte 20-22 fok körül, vasárnap már csak 15 fok közelében alakulnak a maximumok.

A jövő hét elején is marad a hűvös idő, de ekkor már csak elszórtan fordul elő kisebb eső, zápor.

Úgy tűnik, hogy május 20-a körül kezdődhet jelentősebb felmelegedés, viszont tartósan zavartalan napsütésre még ekkor is kicsi az esély.