A tartósan zavartalan napsütésre még várni kell

Kisebb megszakításokkal már lassan két hónapja tart Közép-Európában a gyakran felhős, csapadékra hajló, változékony időjárás. Voltak már ugyan kellemes, nyárias periódusok, de ezeket gyakran szakították meg időjárási frontok, amik többször is kiadós esőket okoztak. Ebben az időjárási helyzetben egyelőre nem látszik jelentős változás. Legkorábban június végén kezdődhet egy szárazabb, nyugodtabb időszak.

A hét hátralévő részében ugyan nyárias meleg lesz, sőt a déli- és keleti területeken kánikulára is számíthatunk, de továbbra sincs esély az ország egész területén tartósan zavartalan napsütésre.

Pénteken délután a Mars és a Hold együttállása aktivizálhatja felettünk ismét a légkört. A fülledt, meleg időben délutántól egyre több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Helyenként felhőszakadás és jégeső is előfordulhat. A Dunántúlon 25, keleten 30 fok körül tetőzhet a hőmérséklet.

Szombaton a napsütés mellett ismét gyakori gomolyfelhősödésre, és délutántól elszórtan záporokra, zivatarokra számíthatunk. A Hold és a Szaturnusz együttállása főleg az esti órákban aktivizálhat egy erősebb csapadékzónát, de ez inkább a Magyarországtól keletre eső területeket érinti. 26-27 fok körüli maximumokra van kilátás.

Vasárnap 30 fok közelébe melegedhet a levegő. Eleinte még lehet többórás napsütés, majd nyugat felől egyre több gomolyfelhőre számíthatunk. A délutáni óráktól, ahogy időben közeledünk a holdtöltéhez, tőlünk délnyugatra egy intenzív csapadékzóna jöhet létre, amely estétől egyre többfelé okozhat záporokat, zivatarokat.

Június 20-22-e között gyakori erős felhősödésre, több alkalommal is kiadós esőkre, záporokra, zivatarokra számíthatunk. Nyugaton 25, keleten 30 fok közelében alakulhat a hőmérséklet.

Június 23-24-e körül szárazabb, melegebb időjárás lehet. Ekkor csökken a csapadék valószínűsége, majd 26-27-e körül ismét nagyobb eséllyel fordulhatnak elő záporok, zivatarok.

Jelentős változás a június 28-július 4-e közötti időszakban lehet. Ekkor jó eséllyel az ország egész területén napokon keresztül napsütésben gazdag, száraz, meleg időjárás alakulhat ki.