Az enyhülés után jövő héten újból erős lehűlés jöhet

Bár most még mindenki az előttünk álló enyhülésről beszél, érdemes egy pillantást vetni a jövő heti prognózisra is, amiből kiderül, hogy újabb lehűlés jelei körvonalazódnak.

Így enyhül az idő a következő napokban

Kedden éjszaka és szerdán délelőtt sokfelé várható több hullámban jelentős csapadék: északon, északkeleten hó, máshol ónoseső, majd szerdán napközben dél-délnyugat felől egyre nagyobb területen az eső lesz jellemző, és ezzel együtt fokozatosan kevéssel 0 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Az északi, északkeleti határ mentén azonban még szerdán délután is kevéssel fagypont alatt maradhat a hőmérséklet, és ott várható legtovább hóesés.

Csütörtökön még sok felhő lesz felettünk, de már csak keleten és északkeleten van esély esőre, esetleg kezdetben ónosesőre. Folytatódik az enyhülés: délután már 0,+6 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Péntektől – hétfőig változékony, enyhe, koratavaszias hangulatú időjárás valószínű. Éjszakánként 0 fok körül, vagy kevéssel a felett, délutánonként pedig általában +2,+10 fok között alakulhat a hőmérséklet. A néhány órás napsütés mellett időnkénti felhősödésre, elszórtan esőkre, záporokra (főleg éjszakánként akár ónosesőre is) van kilátás.

Az enyhülés után hamar visszatérhet a hideg, télies idő

A jövő héten Észak-Európa felett nagy mennyiségű sarkvidéki eredetű hideg levegő halmozódik fel, aminek egy része Magyarország térségét is érintheti majd.  Az északiasra forduló áramlással keddtől fokozatos lehűlés kezdődhet:  a jövő hét második felében ismét visszatérnek és erősödnek az éjszakai fagyok, napközben pedig egyre inkább 0 fok körül, majd az alatt alakulhat a hőmérséklet.  Abban még nagy a bizonytalanság, hogy lesz-e havazás. Az asztrológia jelzések szerint a február 8-11-e közötti időszakban alakulhat ki egy erősebb csapadékzóna. A csapadékos légtömeg pályája még egyelőre nagy bizonytalanságot mutat. Amennyiben érinti térségünket, ismét többfelé fordulhat elő havazás.