Az igazi forróság még csak ezután jön

Már vasárnap és hétfőn is 30 fok feletti maximumok voltak országszerte, a következő napokban azonban Afrika felől még az eddigieknél is forróbb légtömegek árasztják el térségünket, így egyre többfelé kúszik majd 35 fok fölé a hőmérő higanyszála.

Keddtől – vasárnapig

nem sok változást tapasztalhatunk az időjárás jellegében. Alapvetően sok napsütés, perzselő hőség lesz. Inkább csak csütörtökön, valamint a hétvégén mutatkozik némi esély arra, hogy több gomolyfelhő adjon átmeneti árnyékot, de ezekből is csak néhol alakulhat egy-egy hűsítő zápor vagy zivatar. Éjszakánként kezdetben 20, majd 23 fok körül alakul a hőmérséklet, napközben pedig eleinte 33-38, a hét második felében 34-40 fok közötti tikkasztó forróság várható.

A jövő hét elején

már nagyobb eséllyel alakulhatnak ki frissítő zivatarok, és néhány fokkal mérséklődhet a rekkenő hőség, de komoly, érdemi lehűlésre augusztus 9-e előtt még minimális az esély.