Tetőzik a hőség, pénteken lehet az idei év eddigi legforróbb napja

Már eddigis rendkívül forró levegő volt felettünk, de pénteken még rátehet egy lapáttal az időjárás. Várhatóan ekkor tetőzik majd a hőhullám. Ezt követően nagyon lassan, fokozatosan kezd mérséklődni az extrém hőség.

Pénteken

a hajnali 20-26 fokról délutánra 36-40 fok közé emelkedik a hőmérséklet, azonban helyenként akár 41 fok is előfordulhat majd. A perzselő hőséget esetleg északon-északnyugaton enyhítheti kis valószínűséggel egy-egy helyi zivatar, azonban nem ez lesz a jellemző.

Szombaton

Egy árnyalattal már szelídül a hőség, de még ígyis 33-40 fok közötti, rendkívül magas hőmérsékletek várhatóak. A sok napsütést továbbra is csak helyenként színesítheti meglepetésként egy-egy lokális zivatar.

Vasárnap

már egy hidegfront közelít felénk, így a kezdeti napos időt követően egyre több gomolyfelhő jelenhet meg az égen, amelyekből délutántól nyugat felől már egyre többfelé van esély záporokra, zivatarokra. Még országos hőség lesz 31-39 fok közötti maximumokkal.

Hétfőn már bízhatunk egy kis felfrissülésben

ugyanis a hidegfront hatására  a nap első felében több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok, majd csökken a felhőzet és ismét egyre több napsütés valószínű.  A csapadékos időszakban 27-28 fok körüli értékeket mérhetünk, de a napsütés hatására később ismét 30 fok fölé kúszhat a hőmérő higanyszála.

Kedden és szerdán

előreláthatólag egy kicsit újból visszamelegszik az időjárás: 30-35 fok közötti kánikulára van kilátás sok napsütéssel, fülledt meleggel, szórványos zivatarokkal.

Csütörtöktől megérkezhet az országos felfrissülés

Előreláthatólag szerdán este érheti el térségünket nyugat felől záporokkal, zivatarokkal az a hidegfront, amely csütörtökre, illetve péntekre végérvényesen kisöpörheti a Kárpát-medencéből a forró légtömegeket.