Az erős hidegfront után melegfront jön – folytatódik a mozgalmas időjárás

A szerdán átvonult, viharos széllel érkező markáns hidegfront mögött csütörtökön már egy melegfront hoz felhősödést és némi enyhülést. A hét további részében is folytatódik mozgalmas időjárás.

Csütörtökön

hajnalban  egy nyugat nyugat felől érkező melegfront hatására fokozatosan beborul az ég, és napközben többfelé fordulhat elő kisebb eső, majd délután nyugaton már csökkenni kezd a felhőzet. A nyugatias szél élénk, időnként erős lesz. A hajnali -1,+6 fokról délutánra 10-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a nyugati országrészben már melegebb lehet ennél.

Pénteken

élénk délnyugati széllel már országszerte 16-17 fok köré enyhül az időjárás. A napsütés mellett gyakran lesz felhős az ég, de csak kevés helyen számíthatunk egy-egy záporra.

Hétvégén és a jövő hét elején

nagyon változékony, gyakran szeles időjárásra van kilátás. Tőlünk  délnyugatra egy mediterrán ciklon alakulhat ki, amely nagyon enyhe, de nedves légtömegeket szállíthat majd térségünkbe. Különösen az ország déli-, és keleti felén akár 25 fok közeli meleg sem kizárt, míg északnyugaton csak 10 fok közelében maradhatnak a maximumok. Mindemellett pedig a szombattól-keddig terjedő időszakban több hullámban is van esély esőkre, záporokra, amelyek az ország egy részén már kiadós mennyiségű csapadékot is eredményezhetnek.

Az említett ciklon nagy valószínűséggel kialakul, azonban a helyzetében még van bizonytalanság, így érdemes nyomon követni a friss előrejelzéseket.