A hét első fele télies lesz, majd csütörtöktől fokozatosan visszatér a tavasz

Március utolsó hetében igyekszik bepótolni a tél az elmaradásait, de nem lesz hosszú életű a hideg időszak, ugyanis csütörtöktől fokozatos enyhülés kezdődik.

Hétfőn

reggel -1,-7 fokig süllyed a hőmérséklet, de néhol ennél hidegebb is lehet. Délutánra csupán 0,+6 fok közé „melegszik” a levegő, ezek az értékek pedig a február elejét idézik. Gyakran beborul az ég, inkább csak északon és nyugaton , illetve reggel még délen süthet ki rövid időre a Nap. Az ország déli felén többfelé várható havazás, néhol havaseső, míg észak felé haladva csökken a havazás esélye és mennyisége, azonban elszórt jelleggel az északi megyékben is előfordulhat hószállingózás, kisebb hóesés. A Dunántúl déli felén, valamint az Alföldön akár nagy területen összefüggő hótakaró is kialakulhat, az erős északkeleti szél pedig hófúvásokat is okozhat.

Kedden és szerdán

továbbra is a felhők lesznek túlsúlyban, és a hétfőihez hasonlóan a déli megyékben újra több alkalommal és többfelé, északon pedig csak helyenként számíthatunk havazásra. A fagyos (0,-7 fok közötti) éjszakákat hideg (0,+7 fok közötti) nappalok követik. A 0 fok körüli maximumok a havas déli tájakon várhatóak.

Csütörtökön

felemás időre számíthatunk: délkelet felől már enyhébb és szárazabb légtömegek érkezhetnek, így a Dunától keletre már 8-15 fok közé melegedhet a levegő, és megszűnik a csapadék, míg a Dunántúlon még +8 fok alatt maradhat a hőmérséklet, és több helyen előfordulhat havazás, havaseső, eső.

Péntektől – vasárnapig

egyre melegebb, tavaszias időre van kilátás. Az éjszakai fagyok az ország nagy részén megszűnnek, délutánonként pedig eleinte 10-15, majd 13-18 fok közötti értékeket mérhetünk. A változóan felhős égből ekkor elszórtan fordulhatnak elő tavaszias záporok.