A hét első felében kissé hűvösebb, de az átlagoshoz közeli száraz idő, majd fokozatos melegedés

A vasárnap átvonult hidegfront a vártnál kevesebb csapadékot hozott, ráadásul az előttünk álló hét nagy részében is száraz levegő lesz felettünk. A csapadékot adó nedves légtömegek tőlünk délre-délnyugatra maradnak, így egyelőre nem enyhül a szárazság.

Hétfőtől – szerdáig

alapvetően sok napsütésre, kevés felhőre, de élénk, időnként erős északkeleti szélre számíthatunk. Az éjszakák egyre hűvösebbek (eleinte 2-9, majd 0,+6 fok közöttiek) lesznek, azonban a derült, fagyzugos területeken a hét közepe felé haladva egyre nagyobb eséllyel fordulhatnak elő gyenge fagyok. Délutánonként eleinte 13-18, majd 15-20 fok várható, ami nagyjából megfelel az ilyenkor szokásosnak.

Csütörtöktől – vasárnapig

lassanként tovább emelkedik a hőmérséklet: kezdetben 16-21, majd a hétvégén már inkább 19-25 fok közötti maximumokra van kilátás. Egészen szombatig a napsütés lesz túlsúlyban, és csapadékra kicsi az esély. Vasárnap azonban már megközelítheti, illetve elérheti a térségünket a következő időjárási front, amely néhány fokos lehűlést és bizonytalan mennyiségű csapadékot hozhat magával.