A jövő hét első fele már melegedő nappalokat, több napsütést, de néhol éjszakai fagyokat is tartogat

Az elmúlt napok tartósan borongós, rendkívül csapadékos és hideg időjárása után számottevő javulásra majd csak a hét legvégétől számíthatunk. A jövő hét sem hoz teljesen zavartalan időt, de legalább néhány kellemes, napsütéses napra jó az esély.

Pénteken

fokozatosan észak felé húzódik vissza a csapadékzóna, így elsősorban az ország északi felén várható még többfelé eső, zápor, a déli megyékben pedig időnként a Nap is előbújhat. A reggeli 6-13 fokról délutánra többnyire 11-16 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Hétvégén

kezdetben még a felhők lesznek túlsúlyban. Szombaton elszórtan, vasárnap pedig már csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor, és ekkor már hosszabb időszakokra is kisüthet a Nap. A hajnalok egyre hidegebbek (szombaton 2-8, vasárnap 0-6 fok) lesznek, a nappali felmelegedés pedig 10-12 fok közelében, tehát mérsékelten alakul.

A jövő hét első felében

szárazabb légtömegek érkeznek térségünkbe, így már több órás napütésre van kilátás fokozatosan erősödő maximumokkal, azonban a kevesebb felhő miatt éjszakánként az ország nagy részén 5 fok alá, helyenként kevéssel 0 fok alá is süllyedhet a hőmérő higanyszála. A hét közepétől már újra változékonyabbra fordulhat az időjárás, ismét növekszik a csapadék esélye.