Marad a változékonyság, de ezen a héten már 1-2 kellemesebb, majdnem késő tavaszi nap is lesz

Május utolsó hetében továbbra is marad a változékonyság, de már végre nemcsak délkeleten, hanem országszerte bízhatunk kellemes időjárásban, igaz nem tartósan.

Kedden

hajnalban 8-16 fok lesz, és az ország északi felén kell záporokra, zivatarokra számítani. Napközben aztán már inkább csak az ország északnyugati-nyugati harmadában marad felhős az ég, és ott várható elszórtan gyenge eső, zápor, a maximumok pedig 15-19 fok között maradnak. Ezzel szemben az ország nagyobbik, délkeleti kétharmadán a változóan felhős ég mellett több órás napsütésre és kellemesebb, 19-23 fok közötti értékekre számíthatunk, sőt délkeleten 24-28 fokos nyári meleg lesz. Ez utóbbi tájegységünkön viszont délután egy-egy zivatar is előfordul. Élénk-erős északnyugati szél fúj majd.

Szerdán

már országszerte nyugodtabb, szárazabb idő várható sok napsütéssel, kevés felhővel. A csípős (2-9 fok) reggel után délutánra 19-24 fok közé melegszik a levegő, és ez utóbbi már közel van ahhoz, ami ilyenkor elvárható.

Csütörtökön

a nap első felében még országszerte marad a sok napsütés, aztán délután egy közeledő hidegfront hatására nyugat felől felhősödés kezdődik, és késő délutántól nyugaton-északnyugat záporok, zivatarok alakulnak ki. Reggel 5-12, délután 20-25 fok várható.

Pénteken

a hidegfronti felhőzetből hajnalban és még reggel is többfelé várható eső, zápor, majd északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, kisüt a Nap, de a szeles időben 15-22 fok közé mérséklődik a nappali felmelegedés.

A hétvégén

Nagy valószínűséggel ismét nedvesebb légtömegek érkeznek, így újra többfelé várható csapadék. A hőmérsékletek alakulásában még van bizonytalanság. A valószínűbb jövőkép az, hogy az ilyenkor szokásosnál kissé hűvösebb lesz, de kis eséllyel melegebb levegő is áramolhat fölénk, a csapadék esélye azonban ekkor is magas.