A hét közepéig tovább fokozódik a hőség, majd hétvégére kisebb felfrissülés jön

Hétfőtől – csütörtökig

marad a hőség. A legmagasabb nappali hőmérséklet egyre többfelé éri el, illetve haladja meg a 35 fokot. A hőhullám tetőpontja szerdán vagy csütörtökön lehet, amikor az ország déli felén akár 38-39 fokos forróság is előfordulhat. Éjszakánként pedig egyre nagyobb területen marad 20 fok felett, a nagyvárosokban és a tópartok mellett 25 fok közelében a hőmérséklet. A sok napsütést időnként gomolyfelhők zavarják amelyekből helyi záporok, zivatarok pattanhatnak ki. Csütörtökön a nap második felében már megközelíthet bennünket egy hidegfront.

Péntektől – vasárnapig

nyugati irányból fokozatosan megszűnik az erős forróság, és kissé felfrissül a levegő: pénteken még csak nyugaton, hévégén már országszerte 27-30 fok köré mérséklődhet a nappali felmelegedés mértéke, vagyis a lehűlés ellenére is marad a nyáriasan meleg időjárás. Hétvégén ugyanakkor már országszerte nagyobb eséllyel fordulhatnak elő záporok, zivatarok.

Június legvégén

előreláthatólag újra melegedő tendencia következik, visszatérhet a kánikula, de a mostaninál már kissé mérsékeltebb formában.