Kezdődik a következő hőhullám – jövő héten többfelé 35 fok körüli forróság lesz

Az elmúlt napok átlagosan meleg júliusi időjárása után ismét egy hőség periódus veszi kezdetét, amely a hónap végéig ki is fog tartani.

Vasárnap

hajnalban 14-20 fok között alakul a hőmérséklet. Az éjszaka első felében nyugaton, hajnalban és reggel aztán a középső-, majd keleti országrészben lesz több felhő, amelyből elszórtan záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Napközben a több órás napsütés hatására már 29-34 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Főként a délután második felétől növekszik újra a gomolyfelhők mennyisége, és ekkor, illetve este fordulhatnak elő helyenként újra zivatarok.

Hétfőtől – szombatig

alapvetően a kánikula lesz időjárásunk fő meghatározója. Az éjszakák 20 fok köré enyhülnek, a délutánok pedig jellemzően 30-37 fok közötti forróságot hoznak, délkeleten a magasabb, északnyugaton az alacsonyabb maximumokkal. A hét legmelegebb napja a csütörtök lehet, amikor nagyobb területen 35 fok felett, délkeleten akár 40 fok közelében is tetőzhet a hőmérséklet. A sok napsütés mellett időnként gomolyfelhős időszakok is lesznek, de péntekig csak helyenként, nagyobb eséllyel északon és nyugaton pattanhatnak ki zivatarok. Szombattól ugyanakkor növekszik a csapadék esélye.

Vasárnaptól

már átalakulás kezdődik: egyre inkább teret hódíthat északnyugat felől a hűvösebb levegő, és augusztus első hetében már jelentősebb felfrissülés, valamint több helyen csapadék is valószínű.