Jelentős felmelegedéssel búcsúzik 2021, és 2022 is enyhe idővel indul

A következő napokban délnyugat felől enyhe légtömegek áramlanak fölénk, így az átlagosnál jóval melegebb, rekordközeli hőmérsékletekre van kilátás.

December 31-én, pénteken

délnyugat-nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, szárazra fordul az idő, és az ország nagy részén kisüt a Nap. Az élénk nyugatias szélben délutánra már 10-16 fok közé melegszik a levegő, de az ország északkeleti harmadában még délután is felhős maradhat az ég, és ezeken a tájakon 5-10 fok között alakulhat a maximum hőmérséklet.

Január 1-jén, szombaton

a fagymentes (0,+8 fok) éjszaka után délutánra az ország nagy részén újra 10-15 fok közé kúszik a hőmérő higanyszála, és a változóan felhős ég mellett legalább néhány órás napsütés várható élénk széllel. Kivételt képez ez alól ismét az északkeleti országrész, ahol több felhőre, foltokban tartós ködfoltokra, kisebb esőre, szitálásra is van esély, és 10 fok alatt ragadhat a hőmérséklet.

Vasárnap

már a felhős időszakok lesznek túlsúlyban, és főként estefelé kisebb eső, zápor is előfordulhat északon. Kissé hűvösebb, de még így is az átlagosnál melegebb idő lesz. Reggel -3,+5, délután 5-12 fok között várható a hőmérséklet, azonban néhány tartósan párás vidéken ennél hidegebb lehet.

Kilátások az év első hetére

A hét első felében változékonyabb időre van kilátás gyakori felhősödéssel, elszórtan előforduló esőkkel, záporokkal. Az éjszakák az ország nagy részén még mindig fagymentesek lesznek, a nappali felmelegedés pedig 8-10 fok közelében alakul. A hét második felében aztán néhány napos lehűlésre számíthatunk, amit a hét legvégén ismét enyhülés követhet, de ez az enyhülés a mostaninál már mérsékeltebb lehet, és nem ígérkezik tartósnak.