Továbbra is meleg légtömegek áramlanak fölénk, így igazi nyári időben lesz részünk a következő napokban, azonban péntek estétől egy újabb csapadékzóna közeledik felénk, ami kicsit megzavarja a hétvége elejét.
Pénteken 30 fok körül
Pénteken a reggeli 10-17 fokról délutánra már 27-32 fok közé melegszik a levegő, és sok napsütésre számíthatunk fátyolfelhőkkel. A kora esti óráktól aztán a Dunántúlon már egyre több gomolyfelhő képződik, és az esti-éjszakai óráktól nyugati irányból egyre többfelé kell záporokra, zivatarokra, néhol heves zivatarokra, felhőszakadásra készülni.
Szombaton eleinte zivataros
Szombaton átvonul felettünk a záporokat, zivatarokat okozó csapadékzóna. Hajnalban nyugaton, reggel a középső tájakon, később keleten várható többfelé csapadék. Ezt követően napközben nyugat felől gyorsan felszakadozik a felhőzet, kisüt a Nap, és 25-30 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Ettől kissé hűvösebb északkeleten lehet, ahol később csökken a felhőzet.
Vasárnap napos, nyári idő
Vasárnap sok napsütésre, kevés gomolyfelhőre, igazi nyári időre van kilátás: reggel 10-18, délután 25-30 fok valószínű. Záporok, zivatarok inkább csak estétől fordulhatnak elő néhol nyugaton.
Hétfőn kissé változékonyabb
Hétfőn is folytatódik az ilyenkor szokásosnál melegebb idő 24-30 fok közötti maximumokkal, de ekkor a napsütés mellett több gomolyfelhő képződik, és nagyobb eséllyel a Dunántúlon, annak is a nyugati felén alakulhatnak záporok, zivatarok. Ez utóbbi tájakon számíthatunk az alacsonyabb maximummérsékletre.