Kezdődik a nyár első hőhulláma – péntekig erős kánikulára érdemes készülni

A következő napokban dél felől forró levegő áramlik fölénk, így tartósan 30 fok feletti kánikulára, az ország egy részén 35 fok feletti forróságra számíthatunk. Változás július első hétvégéjén körvonalazódik.

Hétfőn kánikula

Hétfőn a sok napsütést csak időnként zavarják gomolyfelhők, amelyekből kis eséllyel északon-északkeleten fordulhat elő egy-egy hűsítő zápor, zivatar. Reggel 15-20, délután 31-36 fok valószínű.

Keddtől – péntekig erősödő hőség

Péntekig marad a tartós hőség: az éjszakák egyre kevésbé hoznak felfrissülést, délutánonként pedig jellemzően 31-37 fok között tetőzik a kánikula, sőt délkeleten különösen kedden és pénteken ennél is melegebb lehet majd. Alapvetően a napsütés lesz túlsúlyban, de gomolyfelhők is képződnek, amelyekből általában csak néhol – főként nyugaton és északon – alakulhat ki egy-egy nyári zivatar. Szerdán, valamint péntek estétől ugyanakkor az ország más tájain is növekszik a zivatarok esélye.

Hétvégén változás

nyugat felől már valamivel frissebb légtömegek érik el térségünket, így legalább 30 fok köré, a Dunántúlon akár 25-30 fok közé is mérséklődhet a nappali felmelegedés. A frissebb levegő érkezését pedig záporok, illetve zivatarok is kísérik majd. A hétvégi változás (lehűlés), valamint a zivatarok valószínűsége viszonylag magas, ugyanakkor a lehűlés mértékében most még nagy a bizonytalanság.