A következő napokban észak felől hideg légtömegek árasztják el térségünket, így az egész országba megérkezik az igazi ősz, emellett pedig újabb csapadék is várható.
Pénteken délnyugat felől többfelé eső
Pénteken délnyugat felől fokozatosan beborul az ég, de az északi-, valamint keleti megyékben még eleinte kisüthet hosszabb időszakokra is a Nap. Az ország déli-délnyugati felén/kétharmadán többfelé, máshol kisebb eséllyel fordulhat elő eső, zápor. Délutánra már csak 16-24 fokig emelkedik a hőmérséklet, északkeleten a magasabb, míg az esős délnyugaton az alacsonyabb értékekkel.
Szombaton és vasárnap hűvös, őszi idő
A hétvégén már hamisítatlan hűvös őszi időre számíthatunk országszerte. Szombaton reggel 8-13, vasárnapra virradóra már csak 5-10 fok közötti minimumokkal, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig mindössze 13-18 fok között alakul majd. Szombaton borongós időjárás valószínű, főként délen többfelé, máshol elszórtan esővel, vasárnap pedig felhőátvonulásokra, elszórt záporokra és erős szélre érdemes készülni.
A jövő héten is marad az átlagosnál hidegebb ősz
Az előttünk álló héten is nagy valószínűséggel marad az ilyenkor szokásosnál több fokkal hűvösebb, inkább októberre jellemző, őszies időjárás. Éjszakánként 5-10 fokig csökken a hőmérséklet, de a derült, szélcsendes, hidegre érzékeny tájakon akár már 0 fok közeli értékek sem kizártak. A nappali felmelegedés továbbra is a 13-19 fok közötti tartományban maradhat. Alapvetően változóan felhős, kissé szeles időre van kilátás, szórványosan előforduló záporokkal, azonban a hét vége felé növekszik a kiadósabb csapadék esélye.