Itt a friss kéthetes előrejelzés – ilyen időjárás valószínű január 23-ig

A következő két hétben a január elején tapasztalt extrém meleg időjárás már nagy valószínűséggel, nem tér vissza, de összességében még így is az átlagosnál valamivel magasabban alakul a hőmérséklet. Emellett ugyanakkor már számíthatunk néhány hűvösebb, télies hangulatú napra is, komoly januári lehűlésre viszont minimális az esély.

Január 9 – 16

Hétfőn és még kedden a nap első felében is sokfelé kell újabb ismétlődő esőre készülni, majd átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de szerdától már újra szinte naponta érik el vagy súrolják frontok térségünket, így változékony lesz időjárásunk. Pénteken, illetve vasárnap nagyobb a csapadék esélye ismét. Az eső mellett a hegyekben havaseső, hó is előfordulhat. Éjszakánként fagypont körül, illetve kevéssel a felett, napközben pedig általában +3,+11 fok között alakul majd a hőmérséklet, hétvégén a magasabb értékekkel.

Január 17 – 23

Január harmadik hetében előreláthatólag megmarad időjárásunk változékony jellege. A hőmérsékletben jelentősebb ingadozás nem valószínű, de ekkor már kissé alacsonyabb tartományban mozoghat mind a nappali felmelegedés, mind pedig az éjszakai lehűlés mértéke. Ebben az időszakban van esély arra, hogy néhány napra az átlagos közelébe essen vissza a csúcshőmérséklet, és a hűvösebb időszakokban már nem csak a hegyekben, hanem sívidéken is kialakulhat havaseső/havazás, azonban komoly, tartós lehűlésre még ekkor is szinte alig van esély.