Száraz, kellemes május elseje után kedden nyugat felől csapadék érkezik

Május 1-jén, hétfőn

a reggeli 3-9 fokról délutánra 21-22 fok köré melegszik a levegő, ami nagyjából megfelel a május elején szokásosnak. Alapvetően sok napsütésre van kilátás, amit időnként fátyol-, illetve gomolyfelhők zavarhatnak majd, de csapadék nem valószínű.

Kedden nyugat felől felhősödés

Kedden nyugat felől egy hullámzó frontrendszer éri el térségünket, amelynek hatására nyugat felől fokozatosan beborul az ég, és a nap második felében a Dunántúlon már egyre többfelé kell esőre, záporra készülni, a maximumok pedig az ország nyugati felén már 16-20 fok közé mérséklődnek. Ezzel szemben a Dunától keletre a front érkezése előtt még kitart a napos-gomolyfelhős, kellemesen meleg időjárás 20-25 fok közötti legmagasabb nappali hőmérséklettel.

Szerdán többfelé eső, zápor

Szerdán már felettünk lesz a frontrendszer, így kezdetben országszerte borult időre van kilátás többfelé esővel, záporral, azonban délutántól nyugat felől már elkezdődhet a felhőzet felszakadozása, és a Nap is kisüthet újra. Reggel 10-15, délután 13-22 fok között alakul a hőmérséklet. A tartósabban borongós, csapadékos tájakon (nagyobb eséllyel az ország középső harmadán a legalacsonyabb értékekkel.)

A hét második felében is változékony idő

Nagy valószínűséggel a hét második felében sem nyugszik meg felettünk a légkör. Átmeneti szünet után péntek-szombat környékén egy újabb csapadékzóna éri el térségünket, amiből többfelé fordulhat elő eső, zápor, akár nagyobb mennyiségben is. A maximum hőmérséklet továbbra is nagyjából a 15-23 fok közötti tartományban mozoghat, a borult, csapadékkal érintett tájakon, és időszakokban az alacsonyabb, míg a naposabb vidékeken a magasabb értékekkel.